Második fejezet - Új testben

A tükör ezúttal sem hazudott neki, úgy ahogy akkor sem tette, mikor három méter magas volt, csont vékony, áttetsző bőrrel és valószínűtlenül hatalmas fekete szemekkel. A tükör akkor megmutatta neki, milyen is valójában, most viszont azt mutatta meg, milyen is emberként.
Egy másik testben.
Egy másik életben.
A sötét kis szobában most nem egy földönkívüli nézett farkasszemet egy emberrel, hanem egy ember egy emberrel.
A fiú elengedte a férfi kezét és a szoba végében álló tükör elé lépett.
Még így emberként is magas volt; csaknem két méter. Teste ugyan elveszette régi ará-nyait, de a jellegzetes jegyeit megtartotta, mint a karok és lábak. Csupán minden emberi lett. A vékonysága eltűnt. Teste izmos volt és szálkás, válla széles. Hatalmas szeme összement. A nagy feketeség, csupán egy apró szembogárrá szűkült, melyben a fiú felfedezte a régi énjéből való apró csillagokat. Igaz, azok halványak voltak, de határozottan ott fénylettek. Ettől egy kicsit úgy érezte, hogy önmaga maradt. Világosbarna szivárványhártyája élettelteien ragyo-gott a lámpafényben, melyek felett sűrű szemöldök díszelgett.
Az egy hét alatt megszokott háromszögletű fejforma tojás alakúvá kerekedett és fejét rövid fekete haj takarta el. Orra megnyúlt, szája szélesebb lett és az állát borosta fedte. Cso-dálkozva tapogatta meg arcát és egy olyan szervet, ami eddig nem volt neki ilyen szembeszö-kő: a füleit. Vastag bőre és pirosas színe többé nem tette őt áttetszővé.
Minél tovább nézte új testét, Elit annál jobban megrémítette a látvány.
- Baj van? – kérdezte ijedten Adam, miközben levette az ágyról az Eli által korábban félredobott pokrócot és a fiú meztelen testére terítette. – Nem ilyennek képzelted magad?
Eli eltántorgott a tükör elől. Furcsa volt irányítania ezt az új, kisebb és nehezebb testet. Lassan az ágyhoz csoszogott és rávetette magát. Hányinger kerülgette.
- Menj most el! – mondta elfúló hangon.
A szavakat, most könnyebb volt kiejtenie ebben a testben, de ez most egy cseppet sem vigasztalta. Elege volt ebből az egész rémálomból. Meg szeretett volna halni. El akart merülni egy álommentes végtelen sötétségben, ahol nem hallja a fajtája halálsikolyait. Nem akarta megszokni ezt az új testet, ezt az új életet. Nem akart megvédeni senkit, nem akart hős lenni, csak vissza akarta kapni a régi életét. Könnyei tűzforró patakokként folytak végig az arcán.
Üzenet: Skygirl

Nagyon eltűntél!
Merre jársz Alienboy? Mégiscsak hatalmas a világűr?

Eli egy álló hete csak a mosdóba járt ki. Azt, az amúgy öt perces utat ő közel negyed óra alatt tudta csak megtenni. Nehezen mozgott és minden lépése bizonytalan volt. Sokszor éppen hogy csak sikerült elkapnia valamit, mielőtt hasra esett volna. A kudarcok miatt, így inkább ki sem kelt az ágyból, hiába parancsolt rá Adam, hogy gyakoroljon.
Habár most már szabadon járhatott volna a házban és a városban, Eli mégis csak az internetre korlátozta az életét és ez Adamnak egyáltalán nem tetszett.
- Eli, muszáj, hogy felkelj végre! – mondta a férfi szigorúan. – Esküszöm, nem fogom neked többet felhozni sem az ételt sem az italt.
A fiú unottan félredobott egy könyvet, majd karba fonta a kezét.
- Utálom ezt a testet! – fakadt ki keservesen. – Borzasztóan zömök, tele csonttal és izommal. Nehéz mozgatni!
- Te akartál ilyen lenni! – mutatott rá Adam. – Ezt választottad. Most már ezzel kell boldogulnod. Gyerünk! Ki az ágyból!
Odalent kopogtattak.
Adam abbahagyta az Elivel folytatott kora reggeli csata aznapi menetét és lesietett az emeletről. A fiú kihasználta a rövid fegyverszünetet. Maga elé vette a laptopját és válaszolt egyetlen földi barátja levelére.
Üzenet: Alienboy

Itt vagyok Skygirl. Nem tűntem el. (Ha akarnék, se tudnék hová menni.)
Különös „szerkezet” az emberi test.

Az egész világon, most csak ezt a Skygirl nevű chates lányt volt képes elviselni. Él-vezte a helyzet adta közhely minden pillanatát. A lány figyelt rá és Eli számára kellemes volt a tudat, hogy van, aki még gondol rá. Bár nem tudta a lány valójában milyen és mit képzelhet róla, de a beszélgetések során ez nem is nagyon érdekelte. Már közel két hete tartott a levele-zésük és úgy látszott a lány egyre komolyabban veszi a fiút, habár mondanivalóját néha vá-laszra sem méltatta.
Odalentről tompa beszélgetés szűrődött fel. Eli csak akkor vette észre, hogy Adam résnyire nyitva hagyta az ajtót, mikor a hangok felerősödtek.
Valaki, a férfi társaságában felfelé tartott a lépcsőn.
- Nem, hiszem, hogy szeretne, most látogatót… - nyögte kétségbeesetten a férfi. – Ta-lán jobb lenne, ha később visszajönnél.
- Ugyan! – hallatszott egy lágy, kislányos hang. – Lassan egy hónapja lakik itt és ed-dig egyszer sem jött ki a házból. A nagyi mondta, hogy jöjjek át és ismerkedjek meg vele. Azt is mesélte, hogy igen félénk fiú. Nem lesz gond!
A szoba ajtaja kitárult, így láthatóvá vált a vékonyka hanghoz tartozó aprócska test is. Eli feljebb húzta magán a takarót és elkerekedett szemmel bámulta a lányt.
- Szia! – ült az ágy szélére a tünemény. – Sarah Federway vagyok! A nagymamám a szomszédotok. Már hallottam rólad ezt-azt. Gondoltam ideje lenne személyesen is megismer-kedni az új szomszéddal.
Sem Eli sem Adam nem tudta mire vélni a lány közvetlenségét. A két idegen némán egymásra pillantott. Sarah zavarba ejtően rövid farmerban és egy vékonyka topban volt. Aranyló haja szög egyenesen lógott a vállára. Szeme zölden csillogott. Olyan volt, mintha napfényt reggelizett volna. Szikrázóan ragyogott.
- Eli Werger vagyok – motyogta zavarodottan a fiú. – Örülök, hogy megismerhetlek.
- Hát még én! – mondta csillogó szemmel a lány. – Szeretnélek elhívni a mai mozi estre a város művelődési házába. Ne aggódj, nem leszünk sokan. Csak egy szűk baráti kör az iskolából. Legalább megismerkedhetsz a bandával, még szeptember előtt.
A fiú bólintott. Furcsállta, hogy a lány többet nézi a felsőtestét, mint az arcát. Jobban örült volna, ha inkább a szemébe néz, miközben beszél.
- Akkor ezt megbeszéltük! – mondta egy cinkos kacsintás kíséretében. – Akkor este hétkor találkozunk.
Sarah amilyen hírtelen jött, olyan hirtelen el is ment. Nem maradt utána egyéb, csak egy kellemes kis illatfelhő és a megilletődött fiú arcán némi pirosság.
Amíg Adam lekísérte a lányt Eli felkelt és elsétált a szekrényig. Jobban mondva elbot-ladozott. Kitárta a dupla szárnyú ajtót és szemügyre vette a bent tátongó ürességet.
- Sajnálom! – mondta szabadkozva a szobába belépő Adam. – Még nem volt időm vásárolni neked.
- Felejtsd el! – csapta be a szekrényajtót a fiú. – Úgysem mentem volna el. Még járni sem tudok rendesen.
Visszaült az ágyára és tenyerébe temette arcát.
- Ne keseredj el! – mondta együttérzően a férfi. – Kis gyakorlással, majd könnyebben tudsz mozogni.
- Nem, kösz! – intette le Eli. – Elegem van! Itt maradok és majd csak lesz valami!
- Valami biztosan!
Adam előbbi biztató, lágy hangja megváltozott. Keménység és szigor sütött belőle. Szemében eltökéltség és némi harag csillogott.
- Azt hiszed én saját szórakoztatásomra jöttem ide? – a férfi egész tetében remegett. – Feláldoztam az életem, csak azért, hogy te ezüsttálcán kapj mindent. Sajnos egyikünk élete sem úgy alakult, ahogy azt elterveztük.
- Vagy inkább, ahogy eltervezték – vont vállat Eli.
- Elmondom mi lesz!
Adam figyelmen kívül hagyta a fiú közbeszólását. Széles sávban járkált a szobában, miközben az állán dobolt hatalmas ujjaival.
- Megtanulod irányítani a tested és én, kiképezlek. Véghezviszem a feladatom, amiért ideküldtek. Mindezek mellett beilleszkedsz! Tanulsz, eljársz iskolába, majd munkát vállalsz, ha úgy adódik. Megismerkedsz az emberekkel és a bolygóval, mert kisbarátom, már ez az otthonod. Szokj hozzá!
Eli döbbenten meredt a fölé magasodó férfira. Szólni sem mert.
- Ha végeztünk, azt teszel felőlem, amit akarsz, de egyelőre még én tartozom érted felelősséggel – tette hozzá Adam az ajtóból. – Szóval, ha legközelebb megéhezel, lent találsz ételt!
Az ajtó vad csattanása visszhanggá vált a szobában, Eli pedig megsemmisülten rogyott le az ágyára. Adam szavai élesen csengtek a fülében. Most kezdett ténylegesen tudatosulni benne, hogy itt ragadt. Az élete valóban ennyi:
Egy idegen bolygó.
Egy idegen test.

Üzenet: Alienboy

Itt ragadtam…

Elkeseredve nézte a monitor gyéren világító képernyőjét.

Üzenet: Skygirl

Sajnálom, de ennek csak örülni tudok… 
Nem olyan rossz embernek lenni. Rájössz majd…

Eli kikapcsolta a laptopját, miután elolvasta a lány üzenetét, majd elterült az ágyán. Nem tudta volna most semmi megnyugtatni háborgó lelkét. Legszívesebben futott volna. Ki ebből a házból. El ebből a városból. Távol ettől a világtól.
A hold hatalmas korongja lustán kúszott fel a mélykék esti ég kupolája felé. A csilla-gok szikrázóan ragyogtak. Eli szobája kitárt ablakának párkányán ült és az esti fényparádéban gyönyörködött. Gondolati kiszakadtak a fejéből és hosszú útra indultak a világűrben. Apró szikraként égett a lelkében néhány poros kép egy távolinak tetsző hatalmas bolygóról és né-hány magas, csaknem áttetsző lényről, akik a megszólalásig hasonlítottak rá. Az idegenek kézen fogva vezették őt egy földalatti járatban, majd beültették egy különös fémszerkezetbe, amiről eddig csak meséket hallott. Hírtelen elsötétült minden. A gondolatmenet megszakad és Eli újra az ablakpárkányon találta magát, gyűlölt emberi testében.
Szeretett volna egy rövid időre újra önmaga lenni, de Adam nem engedte. A férfi min-den áron rá akarta kényszeríteni a fiút, hogy megtanulja használni az új testét.

Üzenet: Skygirl

Itt vagy Alien?
Különös „szerkezet” az emberi test? Ez az jelenti, hogy már nem vagy ijesztő?
Hm… örülök, hogy a sors egy alakváltó űrlénnyel hozott össze!
Mit csinálsz még fenn egy ilyen kései órán?

Elit a laptop monitorján felvillanó üzenet végleg kizökkentette zavaros gondolatmene-téből. Széles mosollyal olvasta el a lány üzenetét, de ezúttal valami nem volt vele rendben. A szavak mintha kinevették volna őt. Mintha minden egyes betű jégből lett volna. Újra elolvasta a levelet, de annak tartalma második olvasatra sem volt barátságosabb.

Üzenet: Alienboy

Kigúnyolsz?

A lány üzenete egy percen belül megérkezett. Eli ezúttal keserű szájízzel kattintott a kis ikonra.

Üzenet: Skygirl

Talán egy kicsit…

Eliban fellobbant a düh szikrája. Fájt neki, hogy a lány meg sem próbál hinni neki. Örömmel vágta volna a lány arcába a teljes igazságot. Legszívesebben elmesélte volna neki a kétség-beesett helyzetét és a kilátástalan jövőjét. Fejében kellemetlenebbnél kellemetlenebb sértések fogalmazódtak meg, de végül csak egy mélyet sóhajtott. Semmi értelme nem lett volna vérig sértenie azt az egyetlen lényt ezen az ismeretlen bolygón, aki szóba áll vele. Eli kitörölte az üzenet tartalmának szolgáló nagy fehér nézetből a bántó sorokat és végül csak egy egyszerű mondatot írt a helyükre.

Üzenet: Alienboy

Ne gúnyolj, még nem ismersz!

Eli maga mellé tette a laptopot és mélyet szippantott a kellemes nyári esti levegőből.
Üzenet: Skygirl

Igyekszem megismerni, de egyszerűen megfejthetetlen vagy.
Találkozz velem!

A fiút meglepte Skygirl kérése. Percekig fontolgatta a válaszát, de mire leírta volna, a lány kilépett a szerverből, Eli pedig egyedül találta magát a szobájában. Egy fájdalmas sóhaj kíséretében lecsukta a laptop tetejét, leszállt az ablakpárkányról és elterült az ágyán. Most, hogy egyetlen barátja magára hagyta újra magányosnak érezte magát.
Eli szürke mindennapjaiba csupán a Skygirllel való beszélgetések hoztak némi fényt. Mikor a lánnyal beszélt, úgy érezte van vele valaki. Még ha az csak egy ember, de akkor is valaki. Egy érző lény, aki figyel rá, és ha nem is tudja, de megpróbálja megérteni.
Szívében fellángolt a lány iránti vágy. Látni szerette volna élőben. Hallani szerette volna a hangját. Sétálni szeretett volna vele és mindent megtudni róla.
Másnap reggel Eli korán kelt. Óvatos léptekkel elsétált az ablakig. Elhúzta a sötétítőt és szélesre tárta az ablakszárnyakat. Odakint tombolt a nyár. A fák szomjúságtól tikkadtan lógatták a föld felé ágaikat, az utcára tévedő kósza szellők, pedig délibábokat kergettek. A fiú élvezte a meleget és a szikrázó külvilágot.
Felvette az Adamtól kapott rövidnadrágot és trikót, majd lassan elindult a konyhába. Élvezte a parketta lágyságát, és a lépcsőfokokon lévő szőnyegek selymességét.
- Nocsak, ki szökött meg az 51-es körzetből?
Eli elmosolyodott Adam szavain, majd leült a konyhaasztalhoz és az asztalra dőlt.
- Eli, sajnálom a tegnap estét – mondta csendesen a férfi. – Dühbe gurultam, pedig nem lett volna szabad. Csak, hogy tudd, megértem, hogy milyen nehéz most neked és én mel-letted állok.
- Semmi baj! – sóhajtotta Eli. – Igazad volt! Nem vettem figyelembe, hogy mekkora áldozatot hoztál értem és a fajtánkért.
Adam leült a fiúval szemben. Habár földi mértékkel mérve csupán harmincnyolc éves lehetett, Eli mégis látta a férfi szemében azt az örökkévalóságnak tűnő időt, amit a férfi már megélt. Bölcsesség és tapasztalat tükröződött benne.
- Hosszú út áll még előtted!
Eli az egész napot az udvaron töltötte Adammal, aki különböző gyakorlatokat mutatott neki. A fiú igyekezett pontosan lemásolni a férfi által mutatott mozdulatsorokat, de egyre csak csalódnia kellett.
- Nem hiszem el! – csapott öklével a fűbe Eli. – Miért megy ennyire nehezen?
- Mert nem koncentrálsz! – mondta türelmesen Adam. – Látom a szemedben, hogy teljesen máshol jársz, de most figyelj ide! Csukd be a szemed! Ürítsd ki a fejed és csak a célra koncentrálj! Csak a siker lebegjen a szemed előtt! Minden mást zárj ki!
Eli felállt. Egy mély lélegzet kíséretében lehunyta a szemét. Igyekezett kizárni azt a feldolgozhatatlan mennyiségű új ingert, ami foglalkoztatta. Próbálta elzárni a képeket pusztu-ló bolygójáról, a Skygirllel való beszélgetéseket és az előtte álló földi megpróbáltatásokat.
Látta a célt.
Átérezte az előtte álló mozdulatokat és lépett. Az egész gyerekjátéknak bizonyult. A járása könnyed és stabil volt. Nyoma sem volt a kezdeti erőtlen botladozásainak. A fű kelle-mesen simogatta a talpát és élvezte, ahogy a szél felborzolja a haját.
- Látod? – hallotta Adam hangját, valahonnan a jobbjáról. – Ha koncentrálsz sikerül!
Eli kinyitotta a szemét és a férfi felé fordult.
- Igen, de rengeteg energiát vesz el – mondta elgondolkodva.
- Idővel menni fog – veregette meg a fiú hátát Adam. – Az egész nemsokára rutinból fog menni.
Eli újra lehunyta a szemét és folytatta a gyakorlatot.
Ahogy Adam megjósolta néhány napon belül a mozdulatok és gyakorlatok valóban már minden erőfeszítés nélkül mentek a fiú számára. Eli szívéről azonban csak akkor esett le a kő, amikor már egy héttel később, minden koncentráció nélkül, természetesen mozgott már a házban.
Egyik reggel olyan könnyedén ment ki a fürdőszobába, mintha az elmúlt hetek botla-dozási hosszú évekkel ezelőtt történtek volna. Eli meg is lepődött ezen, de ugyanakkor határ-talan boldogságot érzett, hogy megtérülni látszott minden erőlködése. Bártan lépcsőzött és egy macska könnyedségével járt a házban, minek következtében nem egyszer a frászt hozta Adamre.
Mire eljött a szeptember Eli olyan lett, mint akit kicseréltek. Megszerette az új testét, mi több a házat és az új életét is. Úgy érezte készen áll emberek közé menni. Már nem bor-zasztotta el a gondolat, hogy elvegyüljön ezekkel a különös lényekkel.
A Skygirllel való két hónapos beszélgetés után halvány vágyat érzett, hogy közéjük tartozzon.
A nap sejtelmes ködfátyol mögül tekintett a világra szeptember elsején. Eli már korán felkelt és az Adammal előző nap közösen vásárolt ruháit próbálgatta.
- El fogsz késni! – üvöltött fel a földszintről Adam. – Mit művelsz?
- Rögtön megyek! – kiáltotta vissza a fiú.
Hát ez a nap is eljött. Ma mindenki megláthatja az új fiút, aki a városba költözött. A különös, visszahúzódó idegent, akinek a színét sem látták egész nyáron.
Eli órák óta állt egy szál alsógatyában a tükör előtt, fogalma sem volt, hogy itt ezen a furcsa bolygón mi fán terem a divat. Náluk, az ő világában sosem törődtek ilyen dolgokkal. Többtucatszor felöltözött és levetkőzött már, de csak nem találta meg a neki tetsző ruhakom-binációt, pedig Adammal rengeteg ruhát vettek.

Üzenet: Skygirl

Szeptember 1.
Sok sikert az első naphoz!

Eli elmosolyodott. Nehezére esett bevallani, de ennek a titokzatos lánynak szeretett volna nagyon tetszeni, habár ő sem a nevét nem árulta el, sem képet nem küldött magáról, de mégis ott lesz. Ott fog járni a többiek között. Skygirl is nézni fogja és talán találkozni is fog vele, mi több beszélni.

Üzenet: Alienboy

Köszi!
Remélem, találkozunk…

Miután elküldte a levelet, kiült az ablakpárkányára és behunyt szemmel élvezte a hű-vös őszi szelet. Álmodozva hallgatta a fák susogását és a madarak csicsergését. Mindez egy órán belül megszűnik. Hamarosan belép az iskola kapuján és mást akkor már nem fog hallani, csak döbbent sugdolózást a háta mögött és idétlen kacajokat. Eli legszívesebben messzire el-kerülte volna az iskolát, habár lehet, minden, amit gondol csak ostoba előítélet, amiket a fil-mekből szedett.

Üzenet: Skygirl

Biztos vagyok benne, hogy találkozunk.
Rajtad tartom a szemem!

Eli a gép üzenetjelző csipogására lekászálódott az ablaklakból.
Üzenet: Alienboy

Bízom benne, ha másból nem is, de a stílusodból fel foglak ismerni.

A lány hónapok óta elutasította Eli közeledését, pedig néhány héttel ezelőtt pont ő akart volna találkozni a fiúval. Arra hivatkozott, hogy nem szeretné, ha a chat határozná meg a kapcsolatukat. Azt szerette volna, ha mindent előröl kezdenek az életben. Eli ezt felesleges időpocsékolásnak tartotta, de a lány ragaszkodott hozzá. Szerinte más a virtualitás és más az élet, ezért kell újra megismerniük egymást. A fiú nem értette mire céloz a lány, de úgy gon-dolta, ezt majd ráér idővel kiszedni belőle.
Eli nyújtózkodott egy hatalmasat, majd egy ásítás kíséretében felkelt és felöltözött.

Üzenet: Skygirl

Akkor bent Alien.

A fiú kikapcsolta a gépet, majd felkapta válltáskáját és lement a konyhába.
- Na, végre! – sóhajtotta megkönnyebbülten Adam. – Már azt hittem meggondoltad magad és úgy kell elhurcolni az iskolába. Jól nézel ki!
Eli elmosolyodott, majd leült az asztalhoz és elvett egy pirítóst. Az összes földi étel közül, valamiért ezt szerette a legjobban. Úgy érezte sosem bírná megunni.
- Köszi! – mondta mosolyogva. – Ne aggódj, nem áll szándékomban kibújni a köteles-ségeim alól, bár bevallom, hogy gondoltam rá. Most reggel bántam meg, hogy akkor nem mentem el Sarahval arra a mozis estére. Legalább lennének ismerős arcok.
- Hát igen! – bólintott a férfi. – Most már késő bánat.
Adam eltűnődve nézte Eli arcát. Féltette a fiút és csak reménykedni mert benne, hogy semmi kellemetlen esemény nem fogja érni őt már az első nap.
- Azt hiszem elindulok! – mondta Eli, majd vállára vette a táskáját.
Korábban Adammal már bejárták a környéket. Igaz, csak autóval, de Eli megjegyzett minden útvonalat. A férfi megmutatott minden helyet a városban, így Eli úgy döntött egyedül megy el az iskolába.
- Sok sikert! – mondta aggódva Adam.
- Kösz! Fog kelleni!
Eli feltette fekete napszemüvegét és kilépett a napsütésbe. Habár már ősz volt, a nap még mindig ragaszkodott a jó időhöz. Odakint az utca csendes volt, csupán egy-két szomszéd tett-vett az előkertben, akik meglátva a fiút tátott szájjal bámulták. Eli nem értette mire ez a nagy csodálkozás. Vajon itt minden új dolog ekkora hatással van az emberekre? Már előre rettegett az iskolától. Az odáig vezető úton csupán egy dolog tartotta benne a lelket: hogy találkozik Skygirllel.
Gondolataiba merülve tette meg az iskoláig vezető csaknem húsz perces utat. Mikor odaért, úgy érezte megállt benne az ütőér. Odakint, az intézmény parkjában több tucat diák lézengett és beszélgetett, de mikor a fiú megállt a járdán, minden szem rá szegeződött.