Csillagköd
Fiú, te egy idegen vagy.
Az érintésed számomra ismeretlen,
Egészen természetfeletti,
Földönkívüli…
Katy Perry
Prológus
A Glaux égitest néma haldoklását senki sem látta. A bolygón élők kétségbeesett sikolyokkal nyújtogatták kezüket a körülöttük ragyogó csillagok felé – de nem jött segítség. Az idegen létforma mely megszállta a bolygót könyörtelen gyilkosként – némán és gyorsan – pusztított el mindent és mindenkit. Az idegenek egyesével nyelték el a bolygón élő fajokat és minden egyes alkalommal vijjogó üdvrivalgással konstatálták a civilizációk véres pusztulását. Feladatuk nem ért véget a csillagon élők felemésztésével. Gondoskodtak róla, hogy maga a bolygó is, a fajjal együtt tűnjön el az űr történelméből.
Semmi sem kerülte el a figyelmüket.
A szupernóva felvillanó pengeként szakította darabokra az űr egyhangú sötétségét. A csillag halála fényévekre is látható volt, de akkor még senki sem sejtette a tragédiát.
Az apró szonár mely nem sokkal a robbanás előtt hagyta el a bolygót csendesen hasította az űrt, kábult utasával. A gép tudta a menedékbe vezető legrövidebb utat. Csendes láthatatlanságban siklott egy távoli bolygó felé.
A célbolygó radarjai nem észlelték a szonárt. Semmi sem jelezte az ott élőknek, hogy egy számukra idegen tárgy hatolt be a légkörükbe. A mentőkapszulát később több ember is észrevette, mikor az, már égő üstökösként zuhant a talaj felé, de ez jelenség igazán csak egy fiatal férfinak keltette fel a figyelmét, aki évek óta várta a már az érkezését.
A kapszula hatalmas krátert robbantott a térség egyik szántóföldjébe. Az izzó szerkezet, minden élőtől távol zuhant le, így, mielőtt a férfi – vagy bárki más - odaérhetett volna, már lehűlt és kéken ragyogott a hold fényében. A férfi egy mély sóhaj kíséretében leereszkedett a kráter peremén. Lassan a szonárhoz sétált, letette mellé a táskáját, jobb kezével körbetapogatta, majd egy helyen megnyomta a szerkezet falát. Ő tudta, hogy hol kell keresnie az ajtót, ellentétben a bent mozgolódó idegennel. A lény levegő után kapkodva, könyörgő tekintettel nézett az elé magasodó idegen életre, amikor az ajtó feltárult és a belső tér oxigénnel töltődött meg.
- Isten hozott a Földön! – mondta a féri, miközben egy maszkot vett elő a táskájából és a lény szája elé tartotta.
Szia!
Már írtam a chat-be is korábban, de megérdemelsz egy velősebb véleményt is, úgyhogy itt vagyok :)
Elsőre az írásmódod ragadott meg, egyébként tuti nem olvastam volna tovább. Lány mivoltom végett, persze nem csak ezért, de nem vagyok oda az űrlényekért, nem is hiszek bennük, és nem mozgok otthon ezekben a galaxisos, meg hasonló témákban.
De... - és igen, itt jön az, hogy miért is vagyok itt, és véleményezek, ha nem szeretem a hasonló történeteket :)- a részletességed, és kifejezőképességet egyszerűen annyira megragadott, hogy muszáj volt tovább olvasnom :D A prológus még magában nem is árul el sok mindent, de a leíró részek miatt olvastam tovább, és ugyan még mindig nem barátkoztam meg magával a témával, a Te történeted mindenképpen belopta magát a szívembe :)
Odavagyok a leíró részekért, szóval ha valaki ért ezekhez, akkor már az sem érdekel, hogyha addig nem szerettem az adott témát, amiben a történet íródik. A történetedet mindenképpen elolvasom, és írok a többihez is véleményt, és egy parányit sikerült eltörölnöd az előítéletemet az űrlényekkel szemben :P
Elsina