Harmadik fejezet - Hierarchia

Ott állt felhajtott ujjú, kockás ingben – melynek felső két gombját nem gombolta be –, csőszárú, koptatott farmerben és magas szárú tornacipőben. Haja kócosan meredt az ég felé, arcát vékony borosta keretezte. Mélyen ülő barna szemét napszemüveg takarta el.
Eli megkövülten állt az őt néző diákok kereszttüzében. Egy pillanatra azt hitte kicsú-szik lába alól a talaj. El szeretett volna tűnni. Legszívesebben elbújt volna egy olyan helyre, ahol nem érhetik el az őt figyelő szemek, de aztán vett egy mély levegőt és elindult.
- Bátorság! – suttogta maga elé.
Lassú léptekkel haladt az iskolaajtóig vezető széles betonúton. Közben óvatosan szem-ügyre vette az őt bámuló tömeget. A fiatalabbak elkerekedett szemmel bámulták az új felsőbb évest és többen összesúgtak Eli háta mögött. A fiú kortársai viszont – kiemelten a fiúk –, nem nézték jó szemel új évfolyamtársukat.
Eli Biztos volt benne, hogy Sarah már beszélt róla az embereknek, mégis váratlanul érhette a diáksereget a jelenléte, ha ilyen hatalmas érdeklődéssel bámulják. Az ajtóban végül megtorpant. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy talán nem emberként indult el, de ezt a képtelen gondolatot szinte azonnal el is hessegette. Lenyomta a hatalmas vaskilincset és belé-pett.
Odabent kellemes hűvös levegő fogadta. A folyosón lézengő emberekből ugyanazt a döbbenetet váltotta ki, mint a kint bóklászó társaikból. Volt, akinek kiestek a könyvek a kezé-ből, másoknak a szava akadt el. Meg sem próbálták eltitkolni, hogy bámulják a fiút.
- Isten hozott! – állt Eli elé Sarah. – Jó itt látni!
- Szia! – mondta feszengve a fiú, miközben fejére csúsztatta napszemüvegét.
Sarah tüzetesen megszemlélte a fiút, majd szélesen elmosolyodott.
- Hiányoltalak a június végi mozizásról.
- Sajnálom, hogy a múltkor nem mentem a találkozóra, de nem voltam túl jól – mond-ta mentegetőzve a fiú.
- Ugyan, semmi gond! – legyintett a lány. – Emberek! Nincs dolgotok?
A döbbent diákhad Sarah hangjára, életre kelt és zavartan folytatni kezdték ügyes-bajos dolgaikat.
- Ne is foglalkozz velük. Pár nap és megszoknak.
Eli megeresztett egy mosolyt, majd végignézett a diákokon, akik még mindig lopva őt figyelték.
- Mindenkivel… szóval…
- Igen! – előzte meg a válasszal Sarah a fiú kérdést. – Minden újat hasonlóan köszön-tenek. Mondjuk te annyival nagyobb szenzáció vagy, hogy egész nyáron ki sem dugtad az orrod a házatokból. A titokzatos idegen.
A lány utolsó mondatához macskakörmöt rajzolt a levegőbe. Eli megszeppenve nézett körbe. A fiatalok tekintete elárulta, hogy Sarah-nak mennyire igaza van. Egyre jobban bánta, hogy nem merészkedett ki az utcára, miután már könnyedén ment neki új testének irányítása. Akkor talán most az emberek nem bámulták volna őt árgus tekintettel és minden könnyebb lenne.
- Gyere! Megmutatom a gazdasági irodát.
A lány belekarolt a fiúba és széles mosollyal, emelt fővel végigvezetette őt a folyosón. Eli néhány lány arcán mintha furcsa árnyékot látott volna: féltékenységet. De ez lehetetlen. Mi irigylésre méltó lenne Sarahban, azzal, hogy vele sétál. A fiú, félénken lépkedett a lány mellet. Furcsa volt neki az egész közeg. Nem lehetnek ennyire felszínesek az emberek, hiszen a látszat csal. Sarah és közte egy halvány ismeretségi szálon kívül semmi sincs. Vajon ezt Skygirl is így látja majd? Legszívesebben lesöpörte volna magáról a lány kezét, de nem akart udvariatlan lenni, hiszen így is egyszer már valamilyen szinten átverte, mikor nem ment el velük moziba.
Néhány folyosóval és emelettel később a lány megállt egy nagy mahagóni ajtó előtt.
- Megjöttünk! – jelentette. – Megvárjalak?
- Nem kell – mondta csendesen a fiú. – Menj csak órára, majd találkozunk.
- Biztos vagyok benne! – mondta Sarah azzal a cinkos kacsintással kísérve, amit Eli már csaknem elfelejtett.
Sarah hátravetette szőke haját, majd eltűnt a folyosón sétálgató tömegben. Eli néhány percig csak meredt az ajtóra, majd kopogtatott és benyitott.
A szobában, ahová az ajtó vezetett, egy keskeny, kopottas íróasztal állt, mögötte pedig egy göndör hajú középkorú nő ült. Mrs. Samantha Pack szarukeretes szemüvege mögül érdek-lődve pislogott az idegenre.
- Jó napot! – köszönt félének Eli, majd tett egy tétova lépést a titkárnő felé. – A Ne-vem Eli Werger! Elvileg az apám, Adam Werger, már jelezte, hogy jönni fogok – furcsa és idegen érzés volt számára a férfit apának szólítani.
Mrs. Pack tekintete Adam Werger neve hallatán, mintha elhomályosodott volna.
- Üdvözlöm! – mondta gépiesen a nő. – I-igen, emlékszem. Az édesapja néhány hete felkereste az intézményünket és beíratta magát. Kicsit kései volt ugyan az időpont, de mivel nagyon szép eredményekkel végzett az előző iskoláiban, az igazgató úr semmi akadályát nem látta, hogy átvegyük Californiából. Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen tehetséget fogad-hatunk köreinkbe, mint maga.
Lassan benyúlt íróasztala fiókjába és egy nagy fehér borítékot vett elő belőle, amit átadott a fiúnak.
- Ebben megtalálod az órarendet, az iskolai házirendet, egy térképet az iskolai termek-ről, a tankönyvlistát, a szekrényed számát, továbbá a zárad kombinációját. Kellemes napot!
- Értem! – bólintott Eli. – Köszönöm.
- Minden jót kedvesem! – mondta mosolyogva a nő. – Isten hozta nálunk!
Eli figyelmét nem kerülte, hogy a nő tekintete megváltozott. Mintha kitisztult volna. Lassan hátrálva ment el az ajtóig, majd egy pillant múlva újra a folyosón találta magát. A diá-kok közül többen ismét bámulni kezdték, így a fiú úgy gondolta jobb lesz mihamarabb valami menedékfélét találnia. Előkutatta a borítékból az iskola térképét és az órarendéjét, majd hatá-rozott léptekkel elindult megkeresni a termet, ahová az első óráját írták.
- Vigyázz!
Elit egy lágy női hang rémült kiáltása rántotta vissza a valóságba elmélyedt gondolata-iból. Mellette a földön egy aprócska lány térdelt és lapok tömkelegét próbálta összeszedni.
- Ne haragudj! – mondta sietve Eli és lehajolt, hogy segítsen a lánynak. – A 151-es termet keresem, de egyelőre sem a szekrényemet sem pedig magamat nem találom.
A lány kővé dermedt, mikor rájött ki is segít neki felszedni a lapokat. A fiú szem telje-sen rabul ejtette, egy pillanatra még a szava is elakadt. Kedves, szeplős arca piros volt, akár a horizont egy szeles őszi alkonyon. Lángvörös haja két copfba fonva lógott vállára. Egyszerű pólót és farmert viselt. Kitűzőkkel teli táskája mellette hevert a földön.
- Semmi baj! – nyögte a lány. – Te vagy az új fiú.
Ezen mondata inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Félénken átvette a fiútól a lapjait, majd hagyta, hogy a sármos idegen felsegítse.
- Egyébként Eli vagyok! – mutatkozott be a fiú, kicsit megkésve.
A lány arca még vörösebb lett, mikor kezet rázott a fiúval.
- Bridget – mondta, alig halhatóan.
Eli elmosolyodott. Nem értette ugyan a lány furcsa reakcióját, de a zavara mulatatta.
- Tudnál nekem segíteni? - kérdezte s fiú, miközben Bridget orra alá dugta az órarend-jét. – Elvileg matek lenne az első órám, de a termet sehol sem találom.
A lány elvette Elitól az órarendet és tüzetesen áttanulmányozta.
- Ahogy látom most, matekon együtt leszünk. – mondta szelíd mosollyal. – Oh, a bio-lógia és a kémia óráink is közösek. A többire pedig, majd elkísérlek. Gyere, itt leszünk a fo-lyosó végén.
Eli Bridget nyomában elindult az eldugott kis terem felé. Odabent félhomály uralko-dott. Az asztalok négyesével csoportosítva szerte szét voltak elhelyezve a teremben. A tanári asztalon egy írásvetítő állt.
- Kérek mindenkit, foglaljon helyet!
Mr. Mark McSeller a maga harminckét évével a legfiatalabbnak számított az egész tanári karban. Újszerű tanítási módszereit kollegái többsége mélyen megvetette és elutasította, diákjai viszont imádták. A gyerekek sikert sikerre halmoztak a vetélkedőkön és a versenye-ken. Az órák többségén csend és fegyelem uralkodott – habár a férfi sosem fegyelmezte tanu-lóit –, de mindezek mellett a diákok felszabadultak voltak és az órákat kellemes légkör jelle-mezte. A középiskolások nagy része bátran fordult a matematikatanárhoz mindenféle problé-mával, amire a férfi legjobb tudása szerint válaszolt is. Mark jól értette a gyerekek nyelvét, akik feltétel nélkül megbíztak benne.
Eli a leghátsó négyes padcsoportig követte Bridgetet. A lány Elivel szemben ült le és maga elé vett egy üres lapot, majd egyet a fiú elé csúsztatatott.
- Év elejei felmérés – magyarázta a fiú értetlen arcát látva. – Mr. McSeller minden évben három nagy tesztet írat velünk. Év elején, félévkor és évvégén. Ezek nem számítanak bele semmibe, csupán egy kis… szintfelmérés.
Eli minden erejével igyekezett leplezni mély kétségbeesését, de Bridget a szeméből azért kiolvasott némi pánikot.
- Ne aggódj! – mondta kedves mosollyal, miközben megfogta a fiú kezét. – Ha rossz eredményt érsz el, majd segítek felzárkózni. Ne feledd, ennek nincs tétje.
Eli egy mély sóhaj kíséretében egy gyönge mosolyt erőltetett az arcára. Az elmúlt két hónapban Adam minden tőle telhetőt megtett, hogy a fiút felkészítse az elemire. Eli minden nap éjszakába nyúlóan szorgalmasan tanult és igyekezett mindent megjegyezni, amit csak a tankönyvekben olvasott.
- Adam – mondta egy késő délutánon Eli, miközben éppen Amerika történelemét pró-bálta a fejébe verni –, lehetetlen ennyi mindent megjegyezni. Képtelenség!
- Emberi aggyal az is – mondta a férfi felpillantva munkájából. – Éppen ezért nem emberi testben tanulod az anyagot.
Mr. McSeller bekapcsolta az írásvetítőt. A teremben egyszeriben néma csend lett. Eli meglepetten látta, hogy másik két lány is csatlakozott hozzájuk. A Bridgettel szemben ülő lánynak gesztenyebarna haja és szeme volt. Egy szemvillanásnyi időre tekintetük találkozott, majd a lány szégyenlősen elfordult. A mellette ülő lány szöges ellentéte volt a másiknak. Sző-ke haja és elbűvölő mosolya olyan érzést keltett az emberben mintha ragyogna. Sarah egy cinkos kacsintással üdvözölte a fiút, majd tekintetét újra a pódiumon álló tanár felé fordította.
- Mielőtt nekikezdenénk a felmérőnek, üdvözöljük körünkben iskolánk új diákját, Eli Wergert!
A neve hallatán a fiú arcából kiszökött a vér. Azt hitte legalább a tanteremben nem lesz a figyelem középpontjában és itt elbújhat egy kicsit.
- Eli eddig Californiában tanult, de most az édesapjához költözött és az utolsó két évét nálunk fogja elvégezni. Kérlek benneteket legyetek a segítéségre a felzárkózásban és a beil-leszkedésben, most pedig térjünk rá a tesztre.
Mr. McSeller az írásvetítőre helyezett egy fóliát mely tele volt az előző év feladataival.
- A szabályok nem változtak – mondta emelt hangon a férfi. – Negyvenöt percetek van a tesztre. Tétje nincsen, így szíveskedjetek nem puskázni vagy másolni! Kezdhetitek!
Eli lemásolta az összes feladatot a kivetítőről és örömmel fogadta, hogy egyik sem olyan nehéz, mint amilyenre számított. Éppen az első feladat végén járt mikor egy apró cetli esett a lapjára. A fiú meglepetten oldalra fordult. Jobbján Sarah negédesen mosolygott. Eli széthajtotta a cetlit, majd elolvasta a lány gyöngybetűit.

Még nincs párom az őszi bálra.

Eli kérdő tekintettel fordult újra a lány felé. Sarah a fejét csóválva elvette a fiútól a cetlét és mohón írni kezdett rá.

Az első három évfolyam minden évben rendez egy bált a végző-sök tiszteletére. Ez amolyan hagyomány nálunk, ahogy az is, hogy a fiúk elhívnak egy lányt magukkal. Nekem még nincs párom.

Eli újra felpillantott a lapjából és elolvasta a lány levelét.

Sajnálom Sarah, de nem hinném, hogy elmegyek.

A lány széles molya egyszeriben eltűnt, mikor átvette a fiútól a levelet. Eli nem lát-hatta a lény szemében felizzó haragot, mivel, akkor már újra belemerült a feladatok szövevé-nyes megoldásába.
- Hogy ment? – kérdezte csevegő hangon Bridget.
- Nem volt olyan vészes – felelte mosolyogva Eli miközben vállára vette a táskáját.
- Ennek örülök! – mondta kissé lehangolta a lány, aki bízott benne, hogy korrepetál-hatja a fiút.
- Neked?
- Úgy érzem egész jól ment – mondta Bridget, miközben Eli társaságában kilépett a teremből. – Mutasd csak az órarended!
A fiú készséggel átnyújtotta a kért lapot és reménykedve figyelte a lányt, aki elmé-lyülten tanulmányozta a mindkettőjük hétfői napját.
- Ahogy látom ebédig sajnos nem lesz közös óránk, viszont utána labormunkán talál-kozunk – mondta pár másodperc néma csend után.
Eli csalódottan átvette a lánytól az órarendjét, majd a jegyzetei közé süllyesztette.
- Akkor ebédnél – intett búcsút Bridget.
Eli mosolyogva biccentett, majd elindult második emeltre. A következő órája földrajz volt, amit különösen várt. Az elmúlt hetekben számtalan könyvet elolvasott már a Földről, de úgy érezte számtalan dolgot nem hallott még erről a csodálatos bolygóról. A fiú számára az órák roppant érdekesek voltak. Igyekezett tartani magát a fogadalmához, miszerint megisme-ri a Földet és annak lakóit. Ezen fogadalom első részét örömmel teljesítette és teljesíteni is tudta, de sajnos a második részét már koránt sem volt olyan könnyű. A diákok nem igazán álltak szóba vele, inkább csak nézték őt, mint holmi cirkuszi látványosságot. Elinek nem volt könnyű elviselni, hogy ő van mindenki figyelmének középpontjában. Csupán az vigasztalta, hogy hamarosan véget ér a nap és magára csukhatja csendes kis szobája ajtaját.
Eli délben a menzáról csak egy almát vett el, majd kiment az iskola mögötti parkba és leült egy hatalmas fa alatti padra. A diákok többsége még mindig megbámulta és összesúgott, de a fiú szerencséjére az újdonság varázsa máris csökkenni látszott. A tanulók délutánra kezdtek napirendre térni a különös új diák felett.
Eli eltűnődve nézte a diákok forgatagát, mikor tekintete összefonódott egy méregzöld szempárral. A fiú a tekintetével követte a Saraht, aki egy csapat nagydarab focistával vágott át a parkon a pálya felé. A fiúk ügyet sem vetetettek rá, minden figyelmüket a lány mély de-koltázsa kötötte le.
- Hát itt vagy! – köszöntötte széles mosollyal a fiút Bridget. – Már mindenhol kereste-lek. Oh, ne is álmodj róla. Saraht csak a focisták érdeklik.
- Nem érdekel Sarah – mondta eltűnődve a fiú. – Az viszont igen, hogy nem ismerős neked az a nick, hogy Skygirl?
A lány egy pillanatig elmerengve nézte a fiú arcát.
- Nem, miért?
A beszélgetésnek éles csengőszó vetett véget.
- Nem érdekes – vonta mega vállát Eli. – Csak kérdeztem.
A labormunkán Elit egy kétbalkezes mézszőke hajú sovány lánnyal tette össze az idős tanítónő Miss. Leider. A lány Eli társágában mindent felborított vagy félreöntött így lehetet-lenné tette az órai kísérlet elvégzését.
- Sajnálom – motyogta zavartan. – Nem szokásom ilyen ügyetlennek lenni.
- Semmi gond – mondta mosolyogva Eli, akit lenyűgözött a lány a maga egyszerűsé-gében.
A szépség csontfehér ruhát viselt, derekát aranyöv fogta körbe. Halványzöld színű szeme Eliben távoli hegyek végtelen mezőit idézte.
- Segítenél? – kérdezte a lány egy halvány mosollyal.
- Persze – mondta Eli, majd sietve átvette szerencsétlen társától a kémcsöveket.
Óra végén Eli egyedül rótta a folyosókat Bridgetet keresve a tekintetével, mikor egy erős lökéstől a szekrényeknek esett.
- Üdv szépfiú!
Eli előtt ez egyik megteremett focista magasodott. Tekintete csak úgy szikrázott a dühtől, mit a fiú nem tudott mire vélni.
- Egy napja vagy itt és máris minden lánynál bepróbálkozol? – a monstrum megra-gadta Elit és a szekrénynek nyomva felemelte.
- Nem tudom, miről beszélsz…
- Dehogyisnem! – fröcsögte a focista. – Tanuld meg, hogy hol a helyed és tartsd távol magad Sarahtól!
Eliben fellángolt a harag és egy lendülettel kiütötte a fiú kezét.
- Mért, hol a helyem? – kérdezte zihálva.
- Vagyunk mi, a népszerűek, a társadalmi tápláléklánc legtetején. – a fiú kezével mu-tatta a szinteteket. – Utánunk jönnek zsenik. Alattuk a szakkörösök, a csodabogarak vannak. Végül pedig az örök vesztesek – itt Bridgetre nézett, ki néhány perce ért a dulakodás helyszí-nére. –, ahová te is tartozol.
Eli hátrahúzta ökölbeszorított kezét, de mielőtt üthetett volna, valaki elkapta a karját.
- A bulinak vége fiúk!
Mr. McSeller arca rezzenéstelen volt, de a hangja csalódottságról árulkodott. A diá-kok, a tanár érkezésére, egyszeriben eltűntek a folyosóról.
- Eli, mivel még új vagy itt nem adok fegyelmit, de az iskola területén tilos a vereke-dés – hangja mintha egy árnyalattal barátibban csengett volna.
- Sajnálom, többet nem fordul elő – ígérte Eli, majd Bridgethez fordult. – Mehetünk?
A lány bólintott.
- Még egy szóra Eli! – Mr. McSeller a fiú vállára tette a kezét. – Ne foglalkozz De-rekkel és az ostoba focista bandájával. Nem érnek annyit.
A fiút meglepte a férfi tanácsa, így csak bólintott rá, majd Bridgettel kiléptek az isko-lából.
- Komolyan képes lettél volna megütni Dereket? – tudakolta váratlanul a lány, mikor már mesze maguk mögött hagyták az iskolát.
- Természetesen – mondta keményen a fiú. – Személyeskedett. Miért?
- Csak nem tudom eldönteni, hogy ez bátor tett lett volna, vagy szimplán csak ostoba-ság – válaszolta mosolyogva Bridget. – Sajnos, amit említett, ez a társadalmi tápláléklánc valóban jelen van az iskolában. Ha megütötted volna nem csak őt, hanem az egész csapatát ütötted volna meg és hidd el, nem lenen ajánlatos velük ujjat húzni. Egyszer ennek az idő-szaknak is vége lesz.
- Talán igazad van – vont vállat Eli.
- Még jó, hogy igazam van – nevetett a lány. – Holnap találkozunk.
Bridget lefordult egy kis mellékutcába, Eli pedig folytatta útját a zsákutca végéig.
- Na, hogy telt az első nap?
Adam egy szemvillanás alatt termett Eli előtt.
- Elment – mondta fáradtan a fiú, miközben letette a táskáját az előtéri kis szekrényre. – Az emberek furák.
Adam aggódó arccal követet Elit a konyhába.
- De azért szereztél barátokat? – kérdezte reménykedve.
- Nem mondhatnám – felelte a fiú, miközben előhalászott egy dobozos üdítőt a hűtő-ből. – Ellenségeket szerintem annál inkább.
Adam a fejét csóválta.
- Ne haragudj, de muszáj ledőlnöm.
A férfi aggódó pillantása egészen a lépcső tetejéig kísérte Elit. A fiú magára csukta szobája ajtaját, majd elterült az ágyon. Lelkileg teljesen kimerítette a nap. Úgy érezte, mintha ólmot öntöttek volna a végtagjaiba. Néhány percig át is engedte magát a semmittevésnek, majd bekapcsolta a laptopját.

Üzenet: Skygirl

Milyen volt az első napod Alien?
Eli elmosolyodott az üzenet láttán. Vajon tényleg nem tudja milyen napja volt? Nem is futottak össze egyszer sem?

Üzenet: Alienboy

Mit gondolsz? Én voltam a holló a pávák között.

Míg a lány üzenetére várt sietve leszaladt a táskájáért. A földszinten néma csend volt. Adam valószínűleg elment, így Eli az emeltre menet útba ejtette a konyhát és kivett néhány süteményt a szekrényben lévő dobozból. A férfi nem nézte jó szemmel, ha vacsora előtt édes-séget evett. Eli úgy érezte lassan tényleg egy család lesznek Adammal.

Üzenet: Skygirl

Sajnálom! Adj nekik időt, biztos vagyok benne, hogy hamar megkedvelnek.

Eli elgondolkodva rágcsálta a süteményeket, majd eszébe jutott a bál.

Üzenet: Alienboy

Azt hallottam lesz egy bál. Eljönnél velem? Persze hacsak még nincs kísérőd.

A fiú izgatottan várta a lány válaszát. Talán most végre esélye lesz rá, hogy találkoz-zon ezzel a titokzatos ideggel.

Üzenet: Skygirl

Nincs kísérőm, de aranyos vagy, hogy rám gondoltál, de sajnos én nem megyek.
Nem az én világom.
De te érezd jól magad!

Eli csalódottan olvasta a lány válaszát.

Üzenet: Alienboy

Nélküled én sem megyek. Kérlek, adj rá lehetőséget, hogy láthassalak.
Nem kell velem jönnöd, csak ígérd meg, hogy ott leszel!

Üzenet: Skygirl

Ígérem!
Jó éjt Alien!

Eli széles molyossal az arcán csukta le a gépet.
- Már csak négy nap – mondta visszamosolygó tükörképnek.
A hét Eli számára nagyon lassan haladt a szombati nap felé. A fiú folyton azon kapta magát, hogy különböző szituációkat és párbeszédeket képzel el, melyben ő végre találkozik a titokzatos Skygirllel. Álmodozásaiból legtöbbször tanárai verték fel, akik nem nézték jó szemmel, hogy a fiú az anyag helyett a semmittevésre vesztegeti az idejét. De végül elérke-zett a szombat és Eli remegő térdekkel állt a poros kis földút előtt, mely a város melletti kis-erdő szívébe vezetett, ahol a bált tartották.